Kommunikációs tréningre várjuk a fiatalokat!

2015. 03. 06., p - 07:24
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Folyamatos a Vas megyei kortárssegítők toborzása a „Van más út” elnevezésű program keretei között.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának munkatársai kommunikációs elméleti és gyakorlati foglalkozásokra várják az érdeklődő és a programhoz csatlakozni szándékozó azon fiatalokat, akik tevékenyen részt kívánnak venni abban a preventív munkában, amely elsősorban a fiatal korosztály bűnelkövetővé, valamint áldozattá válásának megelőzésére fókuszál.

A projekt mellé állt a Szombathelyi Médiaközpont Nonprofit Kft., amelynek szakemberei segítséget nyújtanak ahhoz, hogy a csatlakozott fiatalok minél hatékonyabban és eredményesebben tudják közvetíteni társaik felé a szakmai tréningek során megszerzett ismereteket.

Az elméleti alapozás keretében a fiatalok megismerhetik a helyes beszédtechnika, a beszédtempó, a légzéstechnika, a választékos kifejezésmód, a nyelvhelyesség és a határozott fellépés fontosságát. A szituációs gyakorlatok során pedig lehetőségük nyílik ezek elsajátítására, elmélyítésére is.

A sokszínű program keretében többek között megtanulhatják, mit nevezünk az újságírásban hírértéknek, megismerkedhetnek a figyelemfelkeltés trükkjeivel. Kipróbálhatják, milyen egy időjárás-jelentő, egy hírolvasó, egy hírszerkesztő, vagy éppen egy súgógépkezelő munkája.

A legrátermettebbeknek pedig a foglalkozásokat követően lehetősége nyílik részt venni a projekttel kapcsolatos televíziós munka megvalósításában is.

 

A kommunikációs tréningre 2015. március 24-én (kedden) és március 26-án (csütörtökön) 9.00 és 12.00 óra között, a Szombathelyi Médiaközpont Nonprofit Kft. épületében (Szombathely, Géfin Gy. u. 22.) kerül sor, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.