„Ki, Mit Tud?”-ot rendeztek Vas megyében

2015. 11. 18., sze - 18:36
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Roma fiatalok mutatták meg tehetségüket Szombathelyen.

Az elmúlt évek sikerein felbuzdulva, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztálya tehetségkutató versenyt szervezett 2015. november 18-án a vasi megyeszékhelyen. A Szombathelyi Szolgáltatási Szakképzési Centrum Oladi Szakképző Iskolájában megrendezett jó hangulatú rendezvényen ének-zene, vers és próza, valamint tánc-ugrókötél kategóriákban bizonyították tehetségüket a rátermett előadók több korcsoportban. A fiatalok összesen 32 produkcióval kápráztatták el a zsűri tagjait és szórakoztatták a főként szülőkből, hozzátartozókból, tanárokból és barátokból álló közönséget. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Lakatos Tibor r. ezredes úr, az Országos Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Főosztályának vezetője is.

 

A rendezvény létrejöttével a szervezők és a résztvevők egyaránt bizonyították, hogy érdemes a szabadidőt minél hasznosabb formában eltölteni és az energia befektetése bizony megtérül. A versenyen részt vett fiatalok értékes ajándékokkal gazdagodva tértek haza.

 

A pontszámok összesítését követően a zsűri értékelése szerint a következő diákok teljesítettek a legjobban.

 

Az ének-zene kategória első korcsoportjában Horváth Tamara, a második korcsoportjában Kolompár Dominik és Gróf Richárd, a harmadik korcsoportjában Batyi Norbert, a negyedik korcsoportban pedig Horváth Izabella és Horváth Tibor szerepelt a legjobban. A vers és próza kategória első korcsoportjában Horváth Nóra, a második korcsoportjában pedig Vajda Donatella állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

A tánc-ugrókötél kategóriában Árvai Vilhelmina és Tebeli Károly végzett az első helyen.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Az Árpád híd nem versenypálya!

A budapesti rendőrök két hétig folyamatosan ellenőrizték az Árpád hidat, majd mérleget vontak – több mint 400 gyorshajtót csíptek el.