Kerékpáros rendőrök járőröznek Harkányban

2013. 07. 25., cs - 11:30
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Öt éve sikeres a Siklósi Rendőrkapitányság programja

A Harkányban élőknek vagy oda rendszeresen látogatóknak már megszokott látvány, hogy a település turisták által kedvelt kerületeiben – elsősorban a strandfürdőben és a belvárosban – kerékpáros rendőrökkel találkozhatnak.

 

A Siklósi Rendőrkapitányságon öt évvel ezelőtt a „Tourist Police” programmal együtt indították el a kerékpáros járőrszolgálatot, melyet általában hétvégeken, nappali időszakban - a gépkocsizó és gyalogos szolgálatot megerősítve - teljesítik a rendőrőrs munkatársai. A zömében idegen nyelveket is beszélő rendőrök többnyire közterületi szabálysértések miatt intézkednek, de szerepük van a harkányi víkendtelepen történő bűncselekmények számának visszaszorításában is, hiszen a kerékpáros szolgálattal sikerült a bűnelkövetők számára kevésbé kiszámíthatóvá tenni a rendőrök érkezését.

 

A kerékpáros rendőrök sok esetben nyújtanak felvilágosítást a településre látogató vendégeknek is, naponta többször járőröznek a strandfürdőbe, ahol közös szolgálatot látnak el a „Tourist Police” pavilonban dolgozó diákokkal. A program várhatóan szeptemberig tart.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.