Kalendárium

2015. 02. 06., p - 11:06
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a 2015-ös esztendőre is elkészítette bűnmegelőzési témájú naptárait.

Az idei év fali kalendáriumát a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya az áldozatvédelem, a biztonságos internethasználat, valamint a vagyonbiztonság témakörében állította össze.

 A kiadványokkal a rendőrség már a február 22-i „Áldozatok Napjára” kívánja ráirányítani a figyelmet. Fontos a lakosság minél szélesebb körű tájékoztatása, hogy a legnagyobb óvatosság, odafigyelés ellenére bárki válhat áldozattá. Valamennyi veszélyhelyzetre, bajra képtelenség felkészülni, azonban fontos, hogy lehetőség szerint mindent megtegyünk, a sértetté, áldozattá válás elkerülése érdekében. A rendőrség egyik kiemelt feladata a bűnözés okozta káros hatások csökkentése, és a bűncselekményeket elszenvedő személyek társadalmi, erkölcsi és anyagi sérelmeinek enyhítése. Kifejezésre kell juttatnunk, hogy a társadalom, a közösség szolidáris az áldozatokkal, széleskörű szakmai összefogással segíti és támogatja a krízishelyzetbe kerülőket.

Mind a két kiadványon fel vannak tüntetve a legfontosabb segélyhívó telefonszámok, továbbá olyan elektronikus elérhetőségek, amelyek használatával hasznos információkhoz juthat a lakosság.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.