„Játsszunk egy csapatban!”

2015. 04. 24., p - 15:01
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kispályás gyereklabdarúgó tornát tartottak Kecskeméten.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság „Játszunk egy csapatban” címmel Kecskemét Megyei Jogú Város Roma Települési Nemzetiségi Önkormányzatával közösen egy igazán élménydús rendezvényt szervezett 14 éven aluli gyermekeknek.

 

A megyeszékhelyen 2015. április 23-án került megrendezésre a labdarúgó torna a Műkertvárosi Sportcentrumban.

 

A veszélyes helyzetek elkerülésére a rendőrség prevenciós programjaival nagy hangsúlyt fektet. Mivel a sportnak pozitív szellemi, lelki és fizikai hatásai vannak, ezért a rendezvény elsődleges célja az volt, hogy elérje, a fiatalok a káros szenvedélyek és a bűnözés helyett a sport felé forduljanak.

 

Az eseményt Tarnóczy László r. alezredes, a Kecskemét Rendőrkapitányság helyettes vezetője, valamint Kecskemét Megyei Jogú Város Műkertvárosi Részönkormányzata képviseletében Lévai Jánosné képviselő asszony nyitotta meg.

 

Négy nemzetiség (lengyel, roma, bolgár, német) gyermekei öt csapatban képviseltették magukat a mérkőzéseken. Több mint 50 diák vett részt a tornán, a jelenlévő kecskeméti általános iskolák közül az első helyezést a Tóth László Általános Iskola csapata nyerte. Az első három helyezett kupát, érmet és oklevelet vihetett haza.

 

A labdarúgó torna ideje alatt a rendőrkapitányság munkatársai bűn- és balesetmegelőzési foglalkoztatást tartottak a gyerekeknek. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.