„Ezer Lámpás Éjszakája” Miskolcon

2015. 06. 01., h - 13:19
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az országos kampány a gyermekek eltűnésének veszélyeire figyelmeztet.

A gyermekek eltűnésének veszélyeire figyelmeztetett a 2015. május 31-én egy időben országosan nyolc helyszínen, köztük Miskolcon is megrendezett „Ezer Lámpás Éjszakája” elnevezésű kampány. A programmal a szervezők a családok figyelmét akarták felhívni a fiatalok eltűnésének okaira.

Az országos kezdeményezés Miskolc-Népkerti helyszínére kilátogatók mások mellett találkozhattak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság bűn-és balesetmegelőzési munkatársaival is, akik elsősorban az áldozattá válás elkerülésének fontosságára hívták fel az érdeklődők figyelmét.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.