Diákjárőrök Balatonfüreden

2013. 07. 08., h - 13:46
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Immár negyedik évben teljesítenek járőrszolgálatot középiskolás diákok a nyári szünidőben Balatonfüreden.

A Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Balatonfüredi Széchenyi Ferenc Tagintézményének első, második és harmadik évfolyamos rendészeti fakultációs diákjai – a Balatonfüredi Rendőrkapitányság irányítása mellett ­– 2013. július 1. és 2013. augusztus 19. között diákjárőrként tevékenykednek Balatonfüred frekventált, nagy tömegeket vonzó helyszínein.

A három évfolyam 121 fő tanulója egységes formaruhában, hetente 10-12 fős csoportokban teljesít prevenciós jellegű járőrszolgálatot.

 

A diákjárőr párosok ,,működési körzete” a Kisfaludy strand parkolója, Eszterházy strand parkolója, Tagore-sétány, Zákonyi Ferenc utca, valamint a Füred Kemping területe. Részvételükkel, a Kisfaludy strand bejáratánál külön bűnmegelőzési „mini centrumot” állít fel a Balatonfüredi Rendőrkapitányság. 

 

Hétfőtől vasárnapig, minden nap 12:30 és 18:30 óra között gyalogosan, illetve kerékpárral a látják el feladataikat a diákok a fenti helyszíneken. Különféle prevenciós kiadványok népszerűsítésével, hasznos információkkal, valamint kiemelt figyelemmel és éberséggel segítik mind hazai, mind a külföldi állampolgárok nyaralását, továbbá munkájukkal hozzájárulnak a közbiztonság és a közrend fenntartásához.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.