Bűnmegelőzéssel a felzárkózásért

2014. 11. 18., k - 14:16
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tizenhat baranyai településen jártak a bűnmegelőzési szakemberek.

Végéhez közeledik a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya által az év elején elindított program, amelynek célja a kompetencia alapú és a szakmai képzésben résztvevő felnőtt korosztály áldozatvédelmi felvilágosítása volt. A Baranya Megyei Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnökének kezdeményezése nyomán megvalósult programban együttműködő partnerek voltak a Türr István Képző- és Kutatóközpont, a helyi és roma nemzetiségi önkormányzatok.

 

Az osztály munkatársai összesen tizenhat hátrányos helyzetű baranyai településen jártak (Alsószentmárton, Adorjás, Ózdfalu, Bogádmindszent, Drávafok, Kisasszonyfa, Magyarmecske, Magyartelek, Sósvertike, Lúzsok, Zaláta, Tormás, Kővágószőlős, Gilvánfa, Szabadszentkirály, Nagytótfalu). A fogadtatás az érintett szakemberek részéről mindenhol rendkívül kedvező volt, örömmel álltak a kezdeményezés mellé. Több településen csatlakoztak a felvilágosításhoz a polgármesterek, roma vezetők, érdeklődő helyi lakosok. A résztvevők számos kérdést intéztek az előadókhoz. Egy-egy helyszínen átlagosan 2-4 óra időtartamban folyt a felvilágosítás, melynek témakörei voltak a vagyonvédelem, az uzsora bűncselekmények, a prostitúció, a szülői felelősség, valamint a drogprevenció.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.