Bűnmegelőzési tréning Visegrádon

2014. 10. 08., sze - 12:06
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

" Ne bánts engem világ! "

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával szakmai továbbképzést szervezett a megye bűnmegelőzési előadói és a gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények vizsgálatával foglalkozó munkatársak részére. A három napos „Ne bánts engem világ„ elnevezésű programot dr. Mihály István r. dandártábornok, Pest megye rendőrfőkapitánya  nyitotta meg, a résztvevőket dr. Hatala József Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke köszöntötte.

 

A program keretében a résztvevő rendőrök, az első nap tréningjére alapozva élménypedagógiai elemekkel gazdagított szakmai tudásanyagot kaptak, melyet munkájuk során a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjaival együttműködve hasznosíthatnak a gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények számának visszaszorítása, valamint az áldozattá válás megelőzése érdekében.

 

A kitűzött cél a bántalmazott, elhanyagolt gyermekek mielőbbi felismerése, mely segíti a bűnmegelőzési feladatok maradéktalan végrehajtását. A programba előadóként bevont kriminálpszichológus, Ignéczi Hajnalka előadásában a témához kapcsolódó ismeretanyagát adta át a gyermekek sérelmére, családon belül elkövetett fizikai- és szexuális bántalmazás pszichológiai megközelítéséről. Toma Andrea védőnő, az Országos Egészségügyi Intézet munkatársa a megrázott gyermek szindrómájáról tartott bemutatót. dr. Kassai Tamás traumatológus a gyermekbántalmazásokból származó egyes sérülések felismerhetőségéről tartott előadást.

 

A képzés résztvevői a továbbiakban multiplikátorként fognak jelzőrendszeri előadásokat és további képzéseket tartani, melyhez elengedhetetlen a megfelelő kommunikáció. Ezért a képzés utolsó napján a résztvevőknek dr. Molnár Katalin, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense tart kommunikációs tréninget.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.