Bűnmegelőzési nap

2014. 10. 06., h - 17:15
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pécsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály Megelőzési és Értékelő Alosztálya a TESCO Áruházzal együttműködve bűnmegelőzési napot tartott 2014. október 4-én szombaton Pécsett, a Budai vám 1. szám alatti áruház parkolójában.

A program elsősorban a keleti városrész lakóit érintette, de minden érdeklődő számára tartogatott hasznos vagy érdekes látnivalót, információt.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság és a Pécsi Rendőrkapitányság beosztottai különböző szolgálati tevékenységfajtákat mutattak be a látogatóknak és hasznos megelőzési információkkal látták el őket.

A bűnügyi technikusoknál ki lehetett próbálni az ujjnyomatvételt és egyéb egyszerűbb bűnügyi technikai eljárásokat. Bűnmegelőzési tanácsadás, szóróanyagok, tájékoztató kiadványok segítettek a vagyonvédelem, a betörések, az ifjúságvédelem, a nők elleni erőszak megelőzése iránt érdeklődőknek.

Fejes Rózsa rendőr főtörzszászlós és Mancs kutya bemutatója főleg a kicsik számára jelentett élményt.

A rendőrmotorra gyerekek és felnőttek egyaránt felülhettek egy fotó erejéig, valamint bárki kipróbálhatta a „részeg szemüveget”.

Aki kerékpárral érkezett, gravíroztathatta járművét, de összemérhette tudását a többi bringással az ügyességi pályán is. Ők és a KRESZ-totókat kitöltő versenyzők a TESCO által felajánlott ajándékokat kaptak.  

Az együttműködő szervezetek sátraiban is sok érdekességet találhattak a látogatók.

Képviseltette magát a Baranya Megyei Polgárőr Egyesületek Szövetsége, a Magyar Vöröskereszt Baranya Megyei Szervezete, a Szomszédok Egymásért Mozgalom meszesi és Vajda János utcai egységei.

A Pécsi Hivatásos Tűzoltóság járműbemutatóval, tűzmegelőzési tudnivalókkal várta az érdeklődőket, jelen voltak az Országos Mentőszolgálat munkatársai, valamint a Misina Mentőcsoport Egyesület, új nevén a Pécsi Kutató-Mentő és Tűzoltó Egyesület, melynek tagjai a mentőkutyákat és járműveket mutatták be a bűnmegelőzési napon.

A szervezők és a látogatók is hasznosnak ítélték a rendezvényt, így a jövő évi tervekben is szerepel a program megszervezése.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.