1000 gyermek, 1000 élmény

2013. 08. 01., cs - 10:05
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Táborozó gyermekek ismerhették meg Zánkán a Rendőrséget vidám, színes programözönben.

Magyarország Kormánya szervezésben, az Erzsébet tábor program keretében több Balaton- parti településen is ifjúsági táborokban kapcsolódhatnak ki a gyermekek. Ennek keretében megyénkben Zánkán, turnusonként mintegy 1000 lurkó tud pihenni.

A nagy létszámot és a még igazán fogékony korosztály befogadó készségét megragadva a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya – együttműködve a rendőrség más szerveivel, a katasztrófavédelem és a mentőszolgálat helyi munkatársaival – 2013. július 31-én délután a Zánka Új Nemzedék Központban színes, színvonalas bemutatót szervezett. Céljuk volt, hogy a fiatalok jobban megismerjék a Rendőrséget és felismerjék a bűn-, és baleset-megelőzés fontosságát, annak lehetőségeit.

A program egy rendőrségi helikopter légi bemutatójával kezdődött, majd a gyerekek megismerkedhettek a rendőrség és a társszervek technikai felszereléseivel és ujjnyomatoláson is részt vettek. Nagy sikert aratott a rendőrségi pajzs, sisak és lövedékálló mellény,  amit szinte minden táborozó felpróbált, de érdeklődve vették szemügyre a fegyvereket is.  Ügyességüket kerékpáros pályán, játékos, készségfejlesztő feladatok megoldásával tesztelhették és fejleszthették. A programot – sokak várakozásának eleget téve – kutyás és „kommandós” bemutató zárta.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.