Újra földön, vízen, levegőben

2014. 08. 11., h - 12:34
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Összehangolt ellenőrzés a turisztikai idény alatt Jász-Nagykun-Szolnok megyében.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság a társhatóságokkal, továbbá a Készenléti Rendőrség részvételével összehangolt ellenőrzést hajtott végre a megye turisztikai szempontból frekventált területein illetve közútjain 2014. augusztus 8. és 10. között.

Kiemelt feladatuk volt a turizmussal érintett területek közbiztonsági, bűnügyi és közlekedésbiztonsági helyzetének megszilárdítása, a hazai és külföldi vendégek személy- és vagyonbiztonságának megteremtése, a jogsértések megelőzése, felderítése, továbbá a tiltott prostitúció és a hozzá kapcsolódó jogsértések megakadályozása, megszakítása. A rendőrök kiemelt figyelmet fordítottak továbbá a közlekedés biztonságát veszélyeztető szabálysértések elkövetőinek felderítésére is. A társhatóságokkal együtt ellenőrzést végeztek a szórakozóhelyeken, jellemzően a fiatalkorúakkal kapcsolatos jogsértések felderítése céljából.

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai a Tisza folyón és a Tisza-tavon erősítették a közbiztonságot és ellenőrizték a szabályok betartását. Az ORFK Készenléti Rendőrség helikopteres egysége ez évben is közreműködött a közlekedésrendészeti ellenőrzésben a 4-es számú főközlekedési út és a Tisza-tó felett.

A megyében jelen lévő román rendőrök is részt vettek az akcióban, ezzel nagy segítséget nyújtva a román állampolgárokkal kapcsolatban felmerülő intézkedések hatékony végrehajtásában, valamint a nyelvi nehézségek leküzdésében.

A háromnapos akció alatt számos járművezetőt ellenőriztek a rendőrök. Több személlyel szemben szabtak ki helyszíni bírságot, jellemzően kisebb fokú közlekedési szabálysértések elkövetése miatt. A társhatóságok is számos bírságot szabtak ki és indítottak eljárást különböző jogsértések ügyében.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.