TÖRÉS-PONT

2014. 05. 26., h - 09:00
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Már több mint kétezren látták az egyedülálló baleset-megelőzési programot Debrecenben.

Az Egyesült Királyság és Németország után Magyarországon, Hajdú-Bihar megyében indult el elsőként az az egyedülálló baleset-megelőzési program, amely kifejezetten a középiskolás korosztályt, a 16 és 17 éves fiatalokat célozza meg.

Az eredeti, angliai programot 2006-ban indították el „Crash Course” néven. Lényege, hogy a balesetekkel kapcsolatban érintett szervezetek képviselői személyes élményeikről beszélnek a középiskolás diákoknak. A program előzménye az volt, hogy 2004-ben az egy millió lakosú Staffordshire megyében 464 személy vesztette életét közúti balesetben. A halálos balesetek 40%-a 16 és 25 év közötti fiatalokat érintett. A teátrális elemeket felvonultató Crash Course csapata egy rendőrből, egy tűzoltóból, egy mentősből, egy áldozatvédelmi egyesület képviselőjéből (áldozat vagy áldozat családtagja), illetve egy halottkémből állt. A program elindítása után két évvel Staffordshire megyében 50%-kal csökkent a halálos balesetek száma az érintett korosztály körében, a környező megyékben ugyanakkor csak mérsékelt csökkenést tudtak elérni.

Az Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya, az Autópálya-felügyeleti és Balesetmegelőzési Osztály szervezésében tavaly nyáron járt az Észak-Rajna-Vesztfália Tartomány Rendőrségének vendégeként Köln, illetve Neuss városában, ahol a delegáció résztvevői megismerkedtek a program német változatával. Németországban hatalmas szakmai és politikai támogatás övezi a programot: a tartományi belügyminiszter – miután részt vett egy előadáson – elrendelte, hogy az előadást az összes iskola 10. és 11. osztályos diákjának látnia kell. A tanulmányúton a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság is képviseltette magát, melynek eredményeként a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya lett kijelölve a „Crash Course” program magyarországi megvalósítójának.

 

A projekt hazai neve: TÖRÉS-PONT, mottója: A baleseteket emberek okozzák.”.

 

A program a fiatal járművezetők mellett az autóban utazó fiatalokat célozza meg. A projekt törekvése, hogy a résztvevők ismerjék meg a balesetek elkerülésére szolgáló lehetőségeiket; fokozottabban ismerjék fel a kockázatokat; képesek legyenek realisztikusan értékelni a baleseteket; ismerjék fel a korosztályukra jellemző baleseti kockázatokat; tudjanak helyesen reagálni mások veszélyes magatartására; képesek legyenek megállítani azokat, akik kockázatosan viselkednek – és tudjanak tanulni mások hibájából. A módszer lényege, hogy az előadás erős érzelmeket ébresszen a fiatalokban. A diákokat berendezett színpad fogadja a helyszíneléshez kapcsolódó eszközökkel, a vállfákra akasztott egyenruhákkal. Az előadók személyes történeteit baleseti képekkel, videókkal egészítik ki, ezzel is fokozva az érzelmi ráhatást. A történetek debreceni vagy környékbeli balesetekről szólnak, a Törés-Pont filmjéből pedig a tragédiák tizenéves túlélőinek vallomásait ismerhetik meg a tinédzserek. A képekben és videókban rejlő üzenetek gondolkodásra sarkallják a fiatalokat, formálják hozzáállásukat, személyiségüket. Nagyon lenyűgözi őket az előadás, amely még hetekkel később is beszédtéma az iskolai folyosókon.

Ebben a tanévben befejeződött a program, s az elmúlt egy évben már több mint kétezer hajdú-bihari középiskolás látta az előadást. Az előadássorozat 2014 szeptemberében folytatódik tovább.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.