Tanácsok a szünidőre

2014. 07. 10., cs - 16:10
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Táborokban és gyermekeknek szervezett rendezvényeken ismertette a közlekedési balesetek megelőzése érdekében megfogalmazott tanácsait a Békéscsabai Rendőrkapitányság baleset-megelőzési előadója.

Három hét alatt öt helyszínen tartott előadásokat gyermekeknek a Békéscsabai Rendőrkapitányság baleset-megelőzési előadója. A Békés Megyei Kormányhivatal „Kormánykuckó” elnevezésű táborának keretei között 2014. június 20-án, 27-én és 2014. július 4-én is téma volt a közlekedés, a baleset-megelőzés. A békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium nyári táborában pedig 2014. július 3-án és július 7-én is tartalmas programok, közlekedési témájú játékok, tesztek és bemutatók várták a diákokat. A nyári szünidőre tekintettel a gyermekek a rendőrség szakembere segítségével a gyalogos és kerékpáros közlekedés legfontosabb szabályait ismételték át. Emellett az iskolai tábor résztvevőinek a rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója is adott hasznos tanácsokat. A tájékoztatókat követően a táborozó gyermekek egy szolgálati kutyát is megismerhettek. Fidó bemutatóját örömmel fogadták és a kutya vezetőjének több kérdést is feltettek. Az érdekes programok üzenetét szórólapokon vihették haza a „Kormánykuckó”, valamint a diáktábor résztvevői.

forrás: ORFK-OBB, "Két keréken" című kiadványa 

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.