SuliMoped Hajdú-Bihar megyében

2014. 06. 24., k - 09:44
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Harminckét diák fejezte be eredményesen a képzést és vette át első vezetői engedélyét.

Hajdú-Bihar megyében négy alapfokú oktatási intézmény csatlakozott az Országos Baleset-megelőzési Bizottság által meghirdetett „SuliMoped” programhoz. A három településen – Hajdúhadház, Bocskaikert, Téglás – összesen 35 diák kapott lehetőséget arra, hogy díjmentesen „AM” kategóriás járművezetői képzésen vegyen részt. Az elméleti és gyakorlati részből álló oktatás 2014 januárjában kezdődött. A képzésre jelentkező diákok és szüleik nagyra értékelték a lehetőséget, az oktatók és a Hajdú-Bihar Megyei Baleset-megelőzési Bizottság munkatársai pedig minden segítséget megadtak ahhoz, hogy a fiatalok eredményes vizsgát tegyenek.

A programot sikeresen befejező harminckét diák 2014. június 24-én ünnepélyes keretek között vehette át a megyei Közlekedési Felügyelőség által kiállított vizsgaigazolásokat.

A vizsgaigazolással a diákok kiválthatják életük első – AM kategóriás, legfeljebb 50 köbcentiméteres segédmotor-kerékpár, illetve mopedautó vezetésére feljogosító – vezetői engedélyét.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.