Sikeresen zárult a „SuliMoped” program Pest megyében

2014. 05. 16., p - 13:37
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ünnepélyes keretek között vehette át a segédmotoros kerékpár vezetésére jogosító okmány kiállításához szükséges igazolásokat 30 diák.

Ünnepélyes keretek között vehette át a segédmotoros kerékpár vezetésére jogosító okmány kiállításához szükséges igazolásokat 2014. május 15-én, Nagykőrösön az a 30 diák, akik részt vettek a „SuliMoped” programban.  

 

Pest megyében második alkalommal indult útjára az Országos Balesetmegelőzési Bizottság által finanszírozott program 2013. október 17-én. Míg az elmúlt tanévben Cegléd, idén Nagykőrös iskoláiból jelentkezhettek a felső tagozatos diákok az ingyenes képzésre.

 

Az oktatás a programban résztvevő intézmények aktív közreműködésével, tantervi órakereten kívül, elektronikus oktatási módszerek (e-learning) és részben szimulátorok alkalmazásával valósult meg. A képzés 40 diák részvételével indult el. Az elméleti szakaszt a KRESZ vizsga zárta, melyet követően a legjobb eredménnyel végző 30 gyerek ingyen folytathatta a tanfolyam felkészítő szakaszát.

 

Az országban először Pest megyében vizsgáztak sikeresen a tanulók járműkezelésből 2014. április 9-én. Ekkorra már valamennyi diák részt vett az elsősegély tanfolyamon, amit a rutin- és a forgalmi vizsga követett. A programban résztvevő gépjármű szakoktatók vezetésével a fiatalok sikeresen teljesítették a képzés ezen szakaszait is.  

 

Az ünnepélyes programzárón a 30 diák átvehette a segédmotoros kerékpár vezetésére jogosító vizsga sikeres teljesítéséről szóló igazolást, valamint egy, a Pest Megyei Baleset-megelőzési Bizottság által kibocsátott emléklapot.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.