Rendhagyó baleset-megelőzési előadás a váci fiataloknak

2014. 03. 12., sze - 11:59
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pest Megyei Baleset-megelőzési Bizottsága meghívást kapott a váci Boronkay György Műszaki Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium dolgozóitól.

A Pest Megyei Baleset-megelőzési Bizottság részéről felkért előadók a 45 perces órán rendhagyó módon, nem közlekedési ismeretekről tartottak beszámolót a fiataloknak, hanem figyelemfelkeltő, sőt meghökkentő felvételeket, történeteket mutattak be.

A diákoknak levetítették az egyik ismert videó megosztó portálon is megtalálható, - az Országos Rendőr-főkapitányság Tiszta fejjel elnevezésű kampánya keretében készített- "Hiszem, ha látom" című videót. A film megtekintése után az előadók néhány - Pest megyében történt- halálos kimenetelű közúti közlekedési balesetet elevenítettek fel, mely balesetek legsúlyosabb sérültjei a hallgatóság korosztályából (15-17 éves) kerültek ki. Az előadás célja a figyelemfelkeltés és a tudatosság, a szabálykövető magatartás szerepének hangsúlyozása volt a közúti közlekedésben való részvétel során.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.