Őszi, téli közlekedés: változnak a látási- és útviszonyok

2014. 10. 18., szo - 13:00
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Békés megyében egyelőre még kellemes az időjárás, de a ködös, hideg napokra nem árt már most megkezdeni a felkészülést. Súlyos következménye lehet annak, ha a közlekedőket váratlanul éri a látási- és útviszonyok változása.

Az őszi, illetve téli hónapokban a közúti balesetek jellemző oka, hogy a gépjárművezetők nem az időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően közlekednek. Ebben az időszakban a legtöbb problémát a csúszós út és a romló látási viszonyok jelentik, ezért lényeges, hogy minden járművezető megfelelően felkészítse járművét, illetve saját magát is ezekre a körülményekre. A gépjárműveket már most, október végén ajánlatos alaposan átnézni. Minden biztonsági berendezést és tartozékot meg kell vizsgálni. Elengedhetetlen az akkumulátor, a gumiabroncsok, a világítás és a fékrendszer ellenőrzése. Fontos kellékek a jól működő ablaktörlő, a jégkaparó, a jégoldó spray, a megfelelő ablakmosó folyadék, páramentesítő. Gyakori, hogy a szélvédő menet közben belülről párásodni kezd. Veszélyes, ha a jármű vezetője nem, vagy nem jól lát ki a szélvédőn, ezért a párát leszárító fűtőberendezésnek is jól kell működnie. Tanácsos száraz törlőt is bekészíteni a kesztyűtartóba.

 

A köd, a szitáló eső, a nedves, csúszós utak az év utolsó és első hónapjaiban mindennapossá válnak. Főleg éjszaka, de nagyon gyakran a nappali órákban is jellemző lesz a fagypont körüli hőmérséklet. A száraz és nedves útszakaszok hirtelen válthatják egymást, ami fokozott óvatosságot és figyelmet kíván a járművezetőktől. Nagyobb követési távolságot kell tartani, lassabban kell vezetni, így kisebb a balesetek bekövetkezésének kockázata. Rossz manőverezés esetén pedig a hibák könnyebben korrigálhatóak.

 

Az izzók fényereje sokévi használat után akár a felére is csökkenhet. A különböző szennyeződések, sár és vízpermet jelentősen ronthatják a fényerőt, ezért rendszeresen ellenőrizni kell a fényszórók állapotát. Az őszi, téli közlekedésre való felkészülésben a „Látni és látszani” kampány keretén belül Békés megyében is szervizek és optikák segítik díjmentes vizsgálatokkal a közlekedőket.

 

Esős, latyakos időben, amikor a járda mellett széles sávban áll, folyik a víz, nehéz átkelni az úttesten. A gyalogosok ilyenkor jellemzően arra figyelnek, hogy ne lépjenek bele a vízbe. Az autósoknak tehát számítaniuk kell arra, hogy a járda szélén leszegett fejjel álló gyalogos a következő pillanatban lelép az úttestre és a jármű elé kerül. A járművezetők mellett a gyalogosoknak is mindent meg kell tenniük a balesetek megelőzéséért. Ügyelniük kell arra, hogy mozgásuk kiszámítható legyen, ne teremtsenek váratlan, balesetveszélyes helyzetet.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.