Ősszel és télen balesetmenetesen Baranyában is

2014. 10. 19., v - 09:27
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A járművezetők készüljenek fel és készítsék fel gépjárműveiket is az őszi és a téli megváltozott körülményekhez.

Az őszi hónapokban a közúti közlekedési balesetek jellemző oka, hogy a gépjárművezetők nem a megváltozott időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezetik járműveiket, míg az észlelhetőség hiányosságai elsősorban a gyalogosok és kerékpárosok részére jelent többletkockázatot.

Rövidülnek a nappalok, gyakoribbak lesznek az eső áztatta utak, majd idővel a köd is korlátozza a gyorsabb haladást, majd megjelenhet a hó és a jég, mely további kockázatokat jelent valamennyi közlekedői csoport részére, a járművezetőknek és gyalogosoknak egyaránt. A megváltozott viszonyokra időben fel kell készíteni a közúti járműveket, de az őszi időszak a korábbiaktól eltérő közlekedési magatartást is követel.

De mire is figyeljünk ilyenkor biztonságunk érdekében?

A gépkocsikat minden esetben célszerű felkészíteni az évszakkal járó változásokra, megvizsgálva valamennyi biztonsági berendezést és tartozékot. Elengedhetetlen az akkumulátor, a gumiabroncsok, a világítás és a fékrendszer ellenőrzése. Az őszi közlekedés során a gépkocsival történő közlekedés igen fontos kelléke a jól működő ablaktörlő, a megfelelő ablakmosó folyadék, továbbá a jégkaparó és a jégoldó spray, s ha hidegebbre fordul az időjárás, akkor javasolt mielőbb időpontot kérni a téli gumiabroncsok cseréjére. A rövidülő nappali időszakok, a kedvezőtlenebbé váló látási és útviszonyok óvatosabb, sok esetben lassúbb haladást tesznek lehetővé, így már előre hosszabb menetidővel kell számolnunk.

Különösen lakott területen kívüli utakon, vagy közvilágítás nélküli útszakaszokon jelent problémát a gyalogosok és a kivilágítatlanul közlekedő kerékpárosok nehéz észlelhetősége. Sajnálatos módon sokan nem viselnek fényvisszaverő mellényt, amivel a balesetek megelőzhetők lennének.

Ősszel fejeződnek be a betakarítások, a szüret és más mezőgazdasági munkálatok. Ennek megfelelően a termőföldek, gyümölcsösök és szőlőültetvények környezetében az úttesten sárfelhordásokra lehet számítani, mely nem csak a motorkerékpárosokra, hanem a gépjárművel utazókra is veszélyt jelent.

Balesetmentes közlekedést kívánunk!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.