Már tudok biztonságosan közlekedni - döntő

2014. 05. 30., p - 13:19
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az idei tanévben is többszáz kisdiákot szólított meg programjával a Balatonfüredi Rendőrkapitányság. A döntőben a legjobbak mérték össze tudásukat.

A „Már tudok biztonságosan közlekedni – 2014” elnevezésű általános iskolák közötti közlekedésbiztonsági vetélkedősorozat döntőjét 2014. május 27-én rendezte meg a Balatonfüredi Rendőrkapitányság és a Balatonfüredi Vagyonvédelmi Közalapítvány a Balaton Szabadidő és Konferencia Központ Sportcsarnokában.

A kapitányság megelőzési főelőadója által útjára indított versenyt immár 9. alkalommal rendezték meg. A kezdeményezés célja az általános iskolás gyermekek biztonságos közlekedésre nevelése volt. A tavasszal indult iskolai selejtezőkből álló verseny során több száz kisdiákot tudtak megszólítani játékos formában a szervezők.

A döntőn résztvevő iskolák 4 fős csapatainak elsősegély-teszt, közlekedési kresz-teszt, kerékpáros ügyességi pálya, közlekedési puzzle, rendőri karjelzés felismerése, közlekedési sorverseny és közlekedési szituációs feladatokban kellett összemérni tudásukat.

A döntőn a feladatok közötti szünetekben az iskolák kulturális bemutatója színesítette (néptánc,  musical dalrészlet, ének, próza, hangszeres zene) a programot. A közel háromórányi versengést követően született meg a végeredmény:

1. Zánka, Bozzay Pál Általános Iskola

2.Tihany, Illyés Gyula Bencés Általános Iskola

3. Balatonfüred, Református Általános Iskola

4. Balatonfüred, Radnóti Miklós Általános Iskola

5.  Csopak, Általános Iskola 

6. Balatoncsicsó, Nivegy-völgyi Általános Iskola

Minden helyezett értékes jutalommal térhetett haza a nemes versengésből, az első három helyezett pénzjutalomban részesült, valamint minden diák ajándékcsomagot kapott emlékül, a verseny céljaival azonosuló, és azt a kezdetektől támogató balatonfüredi cégek, vállalkozók felajánlásainak köszönhetően.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.