Lezárult a „SuliMoped” Győr-Moson-Sopron megyében

2015. 06. 04., cs - 10:43
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ötven diák fejezte be eredményesen a képzést és vette át első vezetői engedélyét.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Balesetmegelőzési Bizottság – a közlekedési versenyeken elért kimagasló eredményeket figyelembe véve – két győri oktatási intézmény diákjai közül választotta ki azt az ötven tanulót, akik az Országos Balesetmegelőzési Bizottság által meghirdetett „SuliMoped” program keretén belül lehetőséget kaptak, hogy díjmentesen „AM” kategóriás járművezetői képzésen vegyenek részt.

A sikeres – KRESZ és elsősegélynyújtó – elméleti, majd járműkezelési vizsgát követően 2015. április és május hónapban már a forgalmi vizsgára készülhettek a fiatalok. A képzésen az oktatók és a Győr-Moson-Sopron Megyei Balesetmegelőzési Bizottság munkatársai minden segítséget megadtak a fiataloknak, hogy eredményes vizsgát tegyenek.

Győr-Moson-Sopron megyében a programon induló mind az ötven diák sikeres vizsgát tett és ünnepélyes keretek között vehette át a legfeljebb 50 köbcentiméteres segédmotor-kerékpár, illetve mopedautó vezetésére feljogosító vezetői engedélyt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.