"KRESZ-FESZT" Somogyban

2014. 09. 30., k - 16:21
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A „KRESZ-FESZT” országos prevenciós program 2014. szeptember 30-án Somogy megyében is megrendezésre került.

A tanévkezdeti kampány záróeseményeként a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság együttműködve a Somogy Megyei Balesetmegelőzési Bizottsággal a patcai Katica Tanyán rendezte meg a "KRESZ-FESZT" elnevezésű prevenciós rendezvényét, amelyre száztíz alsó tagozatos általános iskolás érkezett. A program célja a gyermekek figyelmének felhívása arra, hogy biztonságukra nem csupán az iskolakezdési időszakban kell figyelniük, hanem folyamatosan, és tenni kell annak növelése érdekében.

 

A nap folyamán a gyermekek játékos formában ismerkedhettek meg a közlekedési szabályokkal. Többek között kipróbálhatták a kerékpáros ügyességi pályát és a motoros szimulátort, ujjlenyomatot, diák rendőrigazolványt és hűtőmágnest készíthettek. Megtekinthették a szolgálati járműveket és a bűnügyi technikai eszközöket, bűnmegelőzési tesztet, drog-totót és KRESZ tesztet is tölthettek, valamint kockakirakó játék és aszfaltrajzolás is színesítette a rendezvényt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.