„Közlekedik a család” – országos döntő

2015. 06. 21., v - 18:43
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A vetélkedősorozat a Baranya megyei Nagy család győzelmével zárult.

Immár negyedik alkalommal rendezték meg az ORFK - Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) által szervezett „Közlekedik a család” elnevezésű közlekedésbiztonsági vetélkedő országos döntőjét.

A verseny meghirdetésével a rendőrség célul tűzte ki, hogy a közlekedők széles rétegeinek – gyalogos, kerékpáros, gépjárművezető, utas – figyelmét ráirányítsa a biztonságos és balesetmentes közlekedésre, és a szabályosan közlekedő családokat példaképként állítsa a többi közlekedő elé.

A vetélkedőre olyan gyermekes családok jelentkezhettek, amelyekben legalább az egyik szülő rendelkezik érvényes „B” kategóriás vezetői engedéllyel, és a gyerekek életkora 6-18 év között van.

A vetélkedő két fordulóból állt: a selejtezőből és a döntőből. A területi versenyre kétféle módon lehetett jelentkezni, a verseny honlapján elektronikus úton, vagy személyesen a helyszínen. A megyei (fővárosi) balesetmegelőzési bizottságok 2015. április 25. és június 13. között 20 helyszínen rendezték meg a területi közlekedésbiztonsági vetélkedőket, ahol összesen 424 család mérte össze tudását. Az internetes játékon a családi vetélkedőtől függetlenül bárki részt vehetett. A verseny honlapján öt fordulón keresztül KRESZ tesztlapok kitöltésével lehetett pontokat gyűjteni. Az a család jutott az országos döntőbe, akinek a verseny ideje alatt a legtöbb pontja gyűlt össze.

A családi vetélkedő döntőjét 2015. június 21-én Mogyoródon, a Hungaroringen rendezték.

A versenyző családok közlekedésbiztonsággal összefüggő elméleti és gyakorlati feladatokat teljesítettek. A KRESZ tesztet számítógépen töltötték ki „B” kategóriás személygépkocsi-vezetői, valamint kerékpáros témakörben. A gyakorlati feladatok autós és kerékpáros ügyességi pálya teljesítéséből, elsősegély-nyújtásból, valamint forgalomban történő vezetésből állt, amit oktatók értékeltek. A Hungaroring adottságait kihasználva egy átlagtartó vezetésen kellett részt venni a versenypályán, majd a speciális tanpályákon (vezetéstechnikai, off road) a családfők bemutathatták vezetéstechnikai tudásukat.

A verseny fődíját egy Skoda Fabia Combi típusú személygépkocsit az ORFK-OBB, az Autós Nagykoalíció és a Porsche Hungária Kereskedelmi Kft. közösen ajánlotta fel.

Az országos döntő további díjait az Autós Nagykoalíció tagjai és a szervezetet támogató szponzorok biztosították. Minden résztvevő család egy üdülésben, valamint üzemanyag-utalványban részesült. A nyerteseknek dr. Halmosi Zsolt r. vezérőrnagy, rendészeti főigazgató, az országos rendőrfőkapitány-helyettese is gratulált.

A „Közlekedik a család” vetélkedő 2015. évi döntőjét a Nagy család nyerte Baranya megyéből. Második helyezést ért el a Böröczi család Somogy megyéből, míg a harmadik helyen a Győr-Moson-Sopron megyei Michl család végzett.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.