"Közlekedik a család" megyei döntő Salgótarjánban

2015. 05. 09., szo - 15:07
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tizenöt Nógrád megyei család mérhette össze tudását.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság 2015. május 9-én rendezte meg Salgótarjánban az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága által meghirdetett "Közlekedik a család" elnevezésű verseny területi döntőjét. A rendezvényt Ferencsik Raymond Levente r. alezredes, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság főkapitány-helyettese nyitotta meg, és egyben köszöntötte a résztvevőket.  A megmérettetésen összesen tizenöt család vett részt, és adott számot elméleti és gyakorlati tudásáról. Az eseményen a versenyzők KRESZ tesztet töltöttek ki, majd a szülők vezetéstechnikai ismereteiket mérhették össze, a gyermekek pedig ügyességi pályán kerékpárral hajtottak végre közlekedési feladatokat.

A vöröskereszt és a katasztrófavédelem vetélkedőjével színesített megmérettetésen a szügyi Csábi család bizonyult a legeredményesebbnek. Ők képviselik megyénket 2015. június 21-én Mogyoródon, a Hungaroringen megrendezésre kerülő közlekedésbiztonsági vetélkedő országos döntőjén. A dobogó második fokára a bátonyterenyei Elischer család, míg harmadik fokára a salgótarjáni Nagy család állhatott.

A rendezvénysorozat célja, hogy a közlekedők széles rétegének figyelmét felhívja a balesetmentes közlekedésre, valamint, hogy kiemelje a szülői példamutató magatartás fontosságát.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.