"Közlekedik a család" – Heves megyei döntő

2014. 04. 24., cs - 07:16
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Heves megyét a Péter család képviseli az országos versenyen.

Nyolc család vágott neki a Heves Megyei Baleset-megelőzési Bizottság által, Gyöngyösön 2014. április 19-én megrendezett "Közlekedik a család" elnevezésű verseny Heves megyei döntőjének.

 

A résztvevők elsőként KRESZ tesztlapot töltöttek ki, majd a különböző állomásokon kerékpáros és autós ügyességi, autós szabályossági, valamint elsősegély-nyújtási tudásukat mérhették össze. A rendezvényen nemcsak a versenyzők, hanem az oda látogató érdeklődők is kipróbálhatták a Megyei Baleset-megelőzési Bizottság ittasságot szimuláló szemüvegeit és biztonsági öv szimulátorát.


A Magyar Vöröskereszt minden évben közreműködőként vesz részt a versenyen. Idén szituációs gyakorlatsort állítottak össze, ahol a családok megmutathatták, hogyan viselkednének, mit tennének különböző krízishelyzetekben.
 
A megyei döntőn I-V. helyezett családokat a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Heves Megyei Baleset-megelőzési Bizottsága, valamint a Sándor Autóház értékes díjazásban részesítette.


Az első helyen a Péter család végzett, akik képviselhetik Heves megyét a "Közlekedik a család" a 2014. szeptemberében, Zsámbékon megrendezésre kerülő országos döntőjén.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.