Közlekedési verseny diákoknak

2014. 04. 15., k - 19:32
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A „XI. Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa” házigazdája volt az Árpád Szakképző Iskola és Kollégium.

Az Országos Rendőr-főkapitányság - Országos Balesetmegelőzési Bizottság és a Fejér Megyei Balesetmegelőzési Bizottság a fiatalok helyes közlekedésre nevelésére céljából vetélkedőt hirdetett a középfokú oktatási intézmények részére.  

 

A rendezvényt 2014. április 15-én Vörös Ferenc r. ezredes rendőrfőkapitány-helyettes, a Fejér Megyei Balesetmegelőzési Bizottság elnöke nyitotta meg. Az ezredes úr hangsúlyozta, hogy a hasonló rendezvények eredményeként egy felelősebben közlekedő generáció kerülhet ki a forgalomba, egyben köszönetét fejezte ki a felkészítésen résztvevő intézményeknek.

 

33 versenyzők kerékpár, segéd-motorkerékpár és személygépkocsi kategóriában mérhették össze tudását - a hagyományok szerint - KRESZ és egészségügyi tesztlap kitöltésével, valamint gyakorlati ügyességi feladatokban.

A verseny zárásaként ünnepélyes eredményhirdetésre került sor, melynek során a Balesetmegelőzési Bizottság értékes díjakban részesítette a legjobbakat, kerékpár kategóriában Molnár Gábort a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola tanulóját, segédmotor-kerékpár kategóriában Paska Lászlót a Vasvári Pál Gimnázium tanulóját és a személygépkocsi kategóriában Zsednai Csabát a Teleki Blanka Gimnázium tanulóját.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.