Közlekedésbiztonsági Nyílt Nap Békéscsabán

2013. 11. 05., k - 13:54
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Békés Megyei Kormányhivatal rendezvényén a Békéscsabai Rendőrkapitányság KRESZ tesztekkel és az ún. „részeg szemüveggel” várja a járművezetőket.

A Békés Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége 2013. november 9-én Közlekedésbiztonsági Nyílt Napot tart. A rendezvénnyel a téli közlekedésre való átállásban igyekeznek segítséget nyújtani a járművezetőknek. A felügyelőség vizsgálóállomásán (Békéscsaba, Szarvasi út 107.) 8 óra és 12 óra között várják az érdeklődőket. A szakemberek a vizsgálati technológia szerint ingyenesen átvizsgálják a járműveket. Amennyiben műszaki állapotuk megfelel, a vizsgadíj befizetését követően azonnal vizsgalehetőséget biztosítanak. A téli felkészítés jegyében ismertetik az autósokkal a téli gumiabroncsok felszerelésének előnyeit, valamint felhívják a figyelmet a világító berendezések karbantartásának fontosságára is. Emellett ellenőrzik a hűtővíz és az ablakmosó folyadék fagyállóságát. A Közlekedésbiztonsági Nyílt Napon részt vesz a Békéscsabai Rendőrkapitányság baleset-megelőzési előadója, aki KRESZ tesztekkel várja a járművezetőket. Emellett a „részeg szemüveg” néven ismert eszközt is kipróbálhatják az érdeklődők, melynek segítségével szeszesital-fogyasztás nélkül is megtapasztalhatják, hogy az alkohol milyen hátrányosan hat az érzékelési képességekre.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Rendőrkézen a vértesacsai tolvaj

Egy üzlet ajtaját felfeszítette, az üvegét betörte, majd a hátizsákjába pakolt különféle termékekkel távozott. A rendőrök négylábú társuk segítségével elfogták.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.

 

Koponyaalapi törés lett a baráti „bunyózás” vége

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.

 

Három nap, három lopás

A rendőrök azonosították és elfogták azt a három csörnyeföldi férfit, akik helyi ingatlanokba törtek be, a lopott holmit pedig eladták.

 

Egy bejelentés, több eljárás

Bűncselekmény miatt tetten ért győri férfi és társa ellen indult büntetőeljárás a Székesfehérvári Rendőrkapitányságon.