Kerékpározva is ügyesek a nógrádi diákok

2014. 05. 20., k - 14:34
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kerékpáros Iskola Kupa és "Ki a mester két keréken?" megyei döntőjét rendezték meg a napokban Nógrádban.

A Nógrád Megyei Balesetmegelőzési Bizottság  2014. május 17-én 10 órai kezdettel rendezte meg a Kerékpáros Iskola Kupa megyei döntőjét. A versenyen azok az általános iskolás tanulók vehettek részt, akik a területi versenyen első és második helyezést értek el.

A megmérettetés során  a megyei döntőbe került gyerekek először egy elméleti, majd egy ügyességi vetélkedőn vettek részt. Az elméleti feladatként kiosztott KRESZ tesztlapokat a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság ebédlőjében és tanácstermében töltötték ki a gyerekek. Ezt követően a verseny gyakorlati részében a salgótarjáni Sportcentrumban kialakított ügyességi, illetve szabályossági pályán hajtottak végre feladatokat a nebulók.

A döntőben indult lányok közül a Kerékpáros Iskola Kupa első helyezettje Litavszky Noémi szügyi,  második helyezettje Dénes Dalma nógrádmegyeri  lakos, míg harmadik helyezést Mucs Elizabet nógrádmegyeri lakos ért el. A versengő fiúk közül első és legjobb helyezett Csábi Gábor balassagyarmati lakos lett, míg a második helyen Paulik Dávid nógrádmegyeri lakos végzett, a harmadik helyezést  Tőzsér Balázs ludányhalászi lakos érte el.

A nyertesek a Nógrád Megyei Balesetmegelőzési Bizottság ajándékcsomagján felül egy-egy vásárlási utalványt is átvehettek, ugyanakkor az első helyezést elért leány és  fiú képviselheti megyénket a 2014. május 27-28-29-én Pécsen megrendezésre kerülő országos döntőn is.

A többi gyermeknek sem kellett szomorkodni, mivel a diákoknak, akik nem értek el helyezést  a Nógrád Megyei Balesetmegelőzési Bizottság egy-egy kis ajándékkal köszönte meg a versenyen való részvételét.  

Ugyanezen verseny napján és keretein belül megrendezésre kerülő „Ki a mester két keréken?” kerékpáros ügyességi verseny megyei döntőjén a lányok közül első helyezést Litavszky Noémi szügyi, második helyezést Balla Daniella őrhalmi, harmadik helyezést Antal Fanni pásztói lakos ért el. A fiúk közül első helyen  Paulik Dávid nógrádmegyeri,  második helyen Tőzsér Balázs ludányhalászi, míg a harmdik helyen Géczi Máté nógrádmegyeri lakos diák végzett.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.