Iskolakezdés Tolna megyében

2015. 09. 03., cs - 11:55
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gyalogátkelőhelyeknél segítik a rendőrök a gyerekek áthaladását.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányságon tartott sajtótájékoztatón Daubner Gabriella r. alezredes a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának vezetője köszöntötte a megjelenteket és ismertette a megyében jelenleg is működő bűnmegelőzési programokat.

A több mint 20 éve működő D.A.D.A. program - amely az általános iskolás gyerekeket célozza meg - a most indult tanévben megújult, gyakorlatiasabb lett. A tanórák keretében speciálisan képzett rendőrök tartanak foglalkozásokat az áldozattá válás elkerülése, valamint a bűn- és baleset-megelőzés témaköreiben.

Folytatja működését a 2013 szeptemberében indult „iskolai bűnmegelőzési tanácsadói hálózat” is. A bűnmegelőzési tanácsadók feladata a szakiskolába vagy szakközépiskolába járó fiatalok bűncselekményekkel szembeni fokozott védelme mind elkövetői, mind a sértetti oldalon, kiemelt figyelemmel az internet veszélyeire, a családon belüli erőszakra, a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekre, valamint a közlekedésbiztonságra.

A rendőrség drogprevenciós tanácsadói országszerte, így Tolna megyében is segítséget nyújtanak a szülőknek és a pedagógusoknak a kábítószer-fogyasztás megelőzésében az ehhez kapcsolódó jogszabályi háttérről való tájékoztatással.

A tanév végén indult megyénkben a közösségi szolgálat. A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság együttműködési megállapodást írt alá több iskolával is. A közösségi szolgálatban résztvevő fiatalok rendőrség által szervezett rendezvényeken segítik a rendőrök munkáját, illetve a gyalogátkelőhelyeken történő áthaladásban is segítenek az iskolakezdéskor.

Októbertől indul a kortársoktatás Szekszárdon egy iskolában, ezek a diákok felkészítést követően a kortársaikat oktatják majd bűn- és baleset-megelőzési témában.

 

Megyeri Zsolt r. őrnagy a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője elmondta, hogy idén is elindult az iskola rendőre program Tolnában.

 

Szeptemberben - a napi oktatás kezdetének és befejezésének időszakában - kiemelt rendőri jelenlétet biztosít a rendőrség és a polgárőrség azon általános iskolák környékén, ahol ez közlekedésbiztonsági szempontból indokolt, különös figyelemmel a gyermekek biztonságos közlekedésére, és fokozott figyelmet fordítva a gépjárművezetők jogkövető magatartására.

A tanévkezdést követően a Tolna Megyei Baleset-megelőzési Bizottság és a városi kapitányságok munkatársai eljuttatják azokat a plakátokat az oktatási intézményekbe, amelyekről a tanulók, a szülők és a pedagógusok megismerhetik az iskola rendőrének elérhetőségét.

Elmondta, hogy a gyalogátkelőhelyeken a gyalogosoknak elsőbbsége van, azonban fontos azt is megjegyezni, hogy csak akkor léphetnek le az útra, ha meggyőződtek arról, hogy féktávolságon belül nincs jármű a közelben.

Tolna megyében 18 gyalogos elütés volt 2015. január óta, ebből 9 esetben az okozó gyalogos volt és ebből 4 eset gyalogátkelőhelyen történt.

A tanév során az iskolarendőr rendszeres kapcsolatot tart a tanintézmény vezetőségével, elérhetősége a résztvevő iskolákban plakátokon lesz kifüggesztve.

 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.