Iskolai közösségi szolgálat a baleset-megelőzés jegyében

2015. 05. 08., p - 13:00
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pápai Rendőrkapitányság a közelmúltban három pápai középiskolával kötött együttműködési megállapodást annak érdekében, hogy az ott tanuló diákok az előírt közösségi szolgálatot a rendőrség munkáját segítve is teljesíthessék.

A közösségi szolgálatra jelentkező diákok több baleset-megelőzési programban vettek részt Sándor Zsolt rendőr hadnagy, iskolai bűnmegelőzési tanácsadó irányításával. Közreműködtek 2015 márciusában a Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa helyi fordulóján kitöltött tesztlapok javításában, majd ugyancsak márciusban, koordinátorukkal az egyik forgalmas pápai gyalogos-átkelőhely közelében nyújtottak segítséget az úttesten áthaladóknak. A Pápai Rendőrkapitányság 2015 áprilisában megrendezett nyílt napján, valamint a Kerékpáros Ifjúsági Kupa városi fordulóján is jelentős mértékben segítették a szervezők munkáját. Legutóbbi szolgálatuk alkalmával – 2015. május 6-án – Pápa egyik forgalmasabb útszakaszán szólították meg a kerékpárosokat és baleset-megelőzési tanácsokat tartalmazó kiadványt adtak át számukra, valamint a parkoló autók szélvédőjére helyeztek ki baleset-megelőzési tájékoztatókat. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.