Győztesek fogadása a főkapitányságon

2014. 05. 26., h - 16:04
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A területi versenyen győztes Dobó család képviselheti Békés megyét a „Közlekedik a család” című vetélkedő szeptemberi országos döntőjében.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányságon 2014. május 26-án Hudák Pál r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, a megyei rendőrfőkapitány rendészeti helyettese fogadta a „Közlekedik a család” című vetélkedőn győztes mezőkovácsházi Dobó családot, akik az első helyezettnek járó díjat vehették át. Emellett az AutoMobil Körös Kft. ügyvezetője is különdíjjal jutalmazta őket. Dobóék elmondták, hogy örömmel vettek részt a versenyen és már készülnek a szeptemberi zsámbéki döntőre, ahol szintén szeretnének jól szerepelni. A versenyen 10 család közül bizonyultak a legjobbnak, amelyen közlekedéssel kapcsolatos kérdéseket és feladványokat oldottak meg, valamint akadálypályát teljesítettek. A négytagú család közül hárman is rendelkeznek vezetői engedéllyel és egészségügyi alapismeretekkel, így könnyebben halad a felkészülésük is.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.