Gyermekekért - gyermekeknek

2014. 10. 01., sze - 11:10
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nagy sikere volt a KRESZ- FESZT című rendezvénynek a Tolna megyei gyermekek körében is.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság is csatlakozott a KRESZ-FESZT országos rendezvénysorozathoz. Az esemény szeptember 30-án zajlott a szekszárdi Gyakorló Általános Iskola udvarán 10-órától 14 óráig. A játékos feladatokon összesen 250 gyermek vett részt, köztük 200 általános iskolás és 50 óvodás. A lurkókra izgalmasabbnál izgalmasabb programok vártak a nap folyamán. A kicsik rendkívül élvezték a játéklövészetet, a kerékpáros akadálypályát, de nagy sikere volt a rendőrmotornak is, melyre bárki felülhetett. A leleményesebb csemeték még a megkülönböztető fényjelzést is bekapcsolhatták.

A KRESZ-FESZT a tavalyi évben indult, a tanévkezdeti kampány záróeseménye és egyben a „közlekedésbiztonsági tanév” kezdete. Az országos rendezvénysorozat a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB), a Nemzeti Közlekedési Hatóság és Közlekedéstudományi Intézet - az Élet Úton program alapító tagjainak - közös együttműködésével valósul meg.

A szakemberek a gyerekeket országosan, minden megyeszékhelyen egy időben különböző közlekedésbiztonsági programokkal várják: kerékpáros ügyességi versennyel, mobil KRESZ-pályás foglalkozással, bűn- és baleset-megelőzési ismereti teszttel, foglalkoztató játékokkal, színezőkkel és rendőrségi technikai bemutatóval.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.