Fókuszban a bringások

2015. 09. 22., k - 15:40
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A helyszín ezúttal Lukácsháza, program és a cél azonban változatlan: tegyünk együtt a kerékpáros balesetek megelőzéséért!

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága 2013 decemberében indította útjára a „Közlekedj biztonságosan munkába jövet-menet!” elnevezésű programját, amelyet azóta is nagy érdeklődés övez. Munkatársainkon kívül az érintett bringások és a munkáltatók is hasznosnak találták a kezdeményezést, amely többek között a hatályos közlekedési szabályok megismerésére és annak követésére sarkall, valamint a balesetmentes közlekedésre figyelmeztet. A jogszabályi környezet változása miatt elengedhetetlen, hogy időről-időre frissítsük ismereteinket és semmiképpen sem rutinból közlekedjünk!

Emellett fontos, hogy kerékpárunkat a kötelező tartozékokkal felszerelten, biztonságos közlekedésre alkalmas állapotban tartsuk és meghibásodás esetén fordítsunk gondot a megjavításra és/vagy a hiányzó eszközök pótlására! Kiemelten fontos a fékrendszer és a világítóberendezések megfelelő működése! A kerékpár és a kerékpáros kellő láthatóságának biztosítására az őszi időszakban különösen fontos fokozott figyelmet fordítani!

A tapasztalatok azt mutatják, hogy amíg azt az időjárási viszonyok lehetővé teszik, Vas megyében nagy számban választják a dolgozók a környezetbarát, pénztárcakímélő megoldást és kétkerekűre pattanva járnak munkába. Éppen ezért különösen fontos, hogy a program által képviselt értékek minél többekhez eljussanak. Munkatársaink műszakváltáskor jártak a Schott Hungary Kft. lukácsházai gyáregységénél, mivel ezen időszakban van lehetőség a legtöbb érintett megszólítására. Figyelemfelhívó, segítő szándékkal ellenőrizték a dolgozók kerékpárjait és hívták fel az érintettek figyelmét az esetleges hiányosságokra és azok mielőbbi kijavítására. Az ellenőrzött kerékpárok tulajdonosai nem távoztak üres kézzel, hiszen számos, munkatársaink által vitt, a közlekedés biztonságát elősegítő tárgy talált gazdára.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.