Elsősegélyből vizsgáztak a „SuliMoped”-esek Tatabányán

2014. 03. 26., sze - 15:19
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A programban résztvevő diákok a KRESZ vizsga után újabb megmérettetésen estek át.

Komárom-Esztergom megyében 2013 decemberében indult útjára a „SuliMoped” program, mely 2014. március 26-án újabb állomásához érkezett. Az Országos Rendőr-főkapitányság 2012-ben hirdette meg először a kezdeményezést, mellyel általános iskolás diákoknak biztosít ingyenes, a segéd-motorkerékpár vezetésére szóló jogosítvány megszerzésére irányuló képzést. A térítésmentes lehetőségre Komárom-Esztergom megyében több mint 50 diák jelentkezett, közülük választottak ki 2013 decemberében azt a 37 tanulót, akik egy KRESZ-teszten, valamint a motor-szimulátoron elért eredményeik alapján megkapták a programban való részvétel lehetőségét. A fiatalok közül 34-en az elméleti felkészítést követően sikeresen tették le a KRESZ vizsgát. Ők az elsősegély tanfolyammal folytatták a képzést. Az ott elsajátított ismereteikről 2014. március 26-án adtak számot a Vöröskereszt Tatabányai Szervezetének vizsgaközpontjában. A vizsgázóknak be kellett mutatniuk a stabil oldalfekvést és az újraélesztést, majd ezt követően két elméleti kérdésre kellett választ adniuk. A diákok túlnyomó többsége eredményesen vette az akadályt, négy tanulónak azonban pótvizsgáznia kell, ha részt kíván venni a hamarosan induló gyakorlati képzésen. Az eredményes vizsgát tett diákok a napokban a rutin pályán folytatják a felkészülést. Ha ott is felkészültek lesznek, tudásukat a városi forgalomban is bizonyíthatják.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.