Díjak és emlékplakettek átadása Nógrádban

2015. 06. 11., cs - 13:56
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elismerést kapott a hat rendőrkapitányság legjobb „iskola rendőre” és a munkájukat segítő pedagógusok.

Az Országos Rendőr-főkapitányság 2008-ban indította útjára „Az iskola rendőre” elnevezésű programot, amelynek alapvető célja a kisiskolások balesetmentes közlekedésének elősegítése, valamint a gyermekek biztonságát veszélyeztető egyéb tényezők megszüntetése. A program Nógrádban 97 általános iskolában van jelen, mely alapvetően az általános iskolai oktatásra épül, és egyben elősegíti a rendőrség által a gyermekek felé irányuló baleset-megelőzési tevékenységet. 

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság a hagyományokat folytatva idén is kiválasztotta és jutalmazta az év iskola rendőreit, akik a 2014/2015-ös tanévben kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtottak. Lelkiismeretes munkájuk révén folyamatos kapcsolatot tartottak az iskolákkal, a gyerekekkel és a szülőkkel, segítették programjaikat és előadásokat tartottak a gyerekek részére.  Idén a rendőrök mellett a munkájukat segítő és a közlekedésre nevelés terén évek óta kiemelkedő tevékenységet végző pedagógusokat is jutalmaztak, akik a tanórákon kívül is örömmel és elhivatottan vették ki részüket a feladatokból. 

Ferencsik Raymond Levente r. alezredes, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság főkapitány-helyettese 2015. június 11-én a főkapitányság illetékességi területén működő hat rendőrkapitányság állományába tartozó egy-egy rendőrnek „év iskola rendőre” díjat, míg a munkájukat legkiemelkedőbben segítő pedagógusoknak emlékplakettet adott át.

A díjat Dudás Gyula r. főtörzszászlós, a Salgótarjáni Rendőrkapitányság, Kohári János r. főtörzszászlós, a Rétsági Rendőrkapitányság, Kalmár László r. főtörzszászlós, a Balassagyarmati Rendőrkapitányság, Magyar Attila r. főtörzszászlós, a Pásztói Rendőrkapitányság, Fekécs Zsolt r. főtörzszászlós, a  Bátonyterenyei Rendőrkapitányság és Gemer Gabriella r. százados, a  Szécsényi Rendőrkapitányság munkatársa vehette át.

Emlékplakett elismerésben Kemenczei János, a salgótarjáni Kodály Zoltán Általános Iskola, Bódis Bertalan a nagyoroszi Börzsöny Általános Iskola, Demeter Gábor a balassagyarmati Kiss Árpád Általános Iskola, Kis Eszter, a jobbágyi Fáy András Általános Iskola,  Jászai Nagy István, a  bátonyterenyei Kossuth Lajos Általános Iskola és Antal Gyula, a nógrádmegyeri Mikszáth Kálmán Általános Iskola pedagógusa részesült. 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.