Diákok két keréken

2014. 05. 13., k - 15:56
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közel negyven diák versengett az elsőségért a Kerékpáros Iskola Kupa Békés megyei döntőjén.

A Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság 2014. május 13-án tartotta a Kerékpáros Iskola Kupa megyei döntőjét Békéscsabán. A verseny, melynek a Lencsési Általános Iskola biztosított helyszínt, a Békéscsabai Városi Baleset-megelőzési Bizottság szervezésében valósult meg. A megmérettetésen a megyéből 36 általános iskolás diák vett részt. Az elméleti kérdéseket tartalmazó tesztlap kitöltését követően a gyakorlati verseny következett, tehát a diákok kerékpárral mentek végig egy erre a célra kialakított ügyességi pályán. Az eredményhirdetésen Hudák Pál r. ezredes, a megyei rendőrfőkapitány rendészeti helyettese kiemelte: nagyon fontos, hogy a diákok ismerjék és betartsák a közúti közlekedés szabályait. A kellemes tavaszi időben sokan kerékpároznak, a közelgő nyári szünidőben pedig kirándulásokat, túrákat is szerveznek a családok, baráti közösségek. Az ilyen és ehhez hasonló versenyek célja, hogy a gyermekek elsajátítsák a legfontosabb közlekedési ismereteket és felkészültségükről a gyakorlatban is számot adjanak. Emellett a rendőrkapitányságok baleset-megelőzési előadóitól a veszélyhelyzetek elkerülésére, a balesetek megelőzésére vonatkozó hasznos tanácsokat kapjanak. A versenyen legjobban teljesítő tanulók Hudák Pál r. ezredes, megyei rendőrfőkapitány-helyettestől, valamint dr. Hajdú Antaltól, a Békéscsabai Rendőrkapitányság vezetőjétől vehettek át jutalmat. A csapatversenyben első helyen a Sarkadi Általános Iskola párosa végzett, melynek tagjai Kölüs Bettina és Nagy Gergő. Felkészítőjük Szendreiné Sós Erzsébet volt. A lányok egyéni összetett versenyében az orosházi Czina Sándor Tagintézmény diákja, Nagy Petra, a fiúk között pedig a sarkadi Nagy Gergő bizonyult a legeredményesebbnek. Ők, tehát az egyéni verseny győztesei képviselik Békés megyét a 2014. május 27-e és 29-e között Pécsett megrendezésre kerülő országos döntőn. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.