Cél: A közlekedésbiztonság javítása

2014. 05. 29., cs - 11:28
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fokozott ellenőrzés 2014. május 16-tól Bács-Kiskun megyében.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai az M5-ös autópálya megyei szakaszán 2014. május 28-án két helyszínen tartottak ellenőrzést. 

Az ellenőrzés során 24 külföldi szabályszegővel szemben közigazgatási bírságot szabtak ki a rendőrök. Az akció során továbbá 9 magyar vezetővel szemben indult közigazgatási hatósági eljárás.

Az akció célja a közlekedési balesetek megelőzése, a közlekedésben résztvevők biztonságérzetének növelése, valamint a zavartalan közlekedés biztosítása, illetve a szabályszegő gépjárművezetők forgalomból történő kiszűrésére irányult.

A megyében 2014. május 16-tól augusztus 31-ig a sebességtúllépők, az ittas járművezetők kiszűrése, a biztonsági öv és gyermekülés használatának, továbbá a gépkocsikon kívül a gyalogos, kerékpáros, és motorkerékpáros közlekedők fokozott ellenőrzésére kell számítani.

 

Kérjük a közlekedőket, hogy minden esetben a szabályokat betartva, magukra és egymásra is odafigyelve vegyenek részt a közúti forgalomban!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.