Balesetveszélyes helyzeteket teremthet a köd

2015. 11. 09., h - 13:23
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megváltozott időjárási körülmények az elmúlt napokban Hajdú-Bihar megyében is megnehezítették a közlekedést. Ilyenkor a sebesség helyes megválasztásával, valamint a látni és látszani elv betartásával lehet a közlekedési baleseteket megelőzni.

Ebben az időszakban a legtöbb problémát a romló látási viszonyok és a csúszós utak jelentik. A látótávolság – akár hirtelen is – jelentősen lecsökkenhet, így a többi közlekedő már csak nagyon közelről – sok esetben féktávolságon belül – észlelhető.

Elsősorban éjszaka, de akár a nappali órákban is jellemző lehet a fagypont körüli hőmérséklet, amelynek következtében a száraz és a nedves útszakaszok hirtelen válthatják egymást. A balesetveszélyes helyzetek megelőzése érdekében ilyenkor nagyobb követési távolságot kell tartani, ezzel csökkenthető a balesetek bekövetkezésének kockázata.

Erre az időszakra jellemző a köd kialakulása is, melynek balesetveszélyes hatásaival minden közlekedőnek számolnia kell. Elsősorban a sebesség helyes megválasztására, valamint az előzési szabályok betartására kell kiemelt figyelmet fordítani. Előfordul, hogy a járművezetők a sebesség megfelelő mértékű csökkentése nélkül közelítik meg a ködös területeket, pánikszerűen fékeznek, amely balesetveszélyes helyzeteket teremthet. A látni és látszani elv ezen időszakban is nagyon fontos, így a járművek megfelelő világításáról feltétlenül gondoskodni kell. Köd esetén – lakott területen kívül – lehetőség szerint használjanak ködlámpát.

A járművezetőknek az időjárási körülmények figyelembe vétele mellett a biztonságos közlekedés érdekében gondot kell fordítaniuk járműveik átvizsgálására, karbantartására is. Ennek keretében elengedhetetlen a gumiabroncsok állapotának, a világítóberendezések és a fékrendszer megfelelő működésének ellenőrzése.

A megváltozott időjárási körülményekre történő komplex felkészülésben a rendőrség „Látni és látszani” kampánya keretében Hajdú-Bihar megyében is a programban résztvevő szervizek ingyenes átvizsgálással, az optikusok díjmentes szemészeti vizsgálatokkal várják a közlekedőket. Az akció részletei a http://www.latnieslatszani.hu  oldalon olvashatóak.

Vezessenek óvatosan!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.