Autómentes nap Kecskeméten

2015. 09. 21., h - 07:39
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

„Európai mobilitási hét” Bács-Kiskun megye székhelyén is.

Kecskemét Megyei Jogú Város is részt vett az „Európai mobilitási hét” rendezvénysorozatában, melyben a hagyományoknak megfelelően a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság és a Kecskeméti Rendőrkapitányság bűn- és baleset-megelőzési munkatársai is szerepet vállaltak.

 

A megyeszékhely főterén 2015. szeptember 20-án rendezték meg az „EURÓPAI AUTÓMENTES NAP” kecskeméti programjait. A Kecskeméti Rendőrkapitányság bűnmegelőzési munkatársai kihelyezett kerékpár-regisztrációval várták az érdeklődőket.  A megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának szakemberei a közlekedőket fenyegető személy- és vagyon elleni bűncselekmények megelőzési lehetőségeire hívták fel a figyelmet. Személyes tanácsadással és szóróanyagok átadásával irányították rá az érdeklődők figyelmét a bűncselekmények áldozatává válásának lehetőségeire.

Az „diszkóbalesetek” megelőzése céljából a szülők és a fiatalok részére mutatták be a szórakozóhelyeken és az onnan történő hazautazás során fellépő veszélyforrásokat, adtak tanácsokat azok elkerülésére.

 

Három napon keresztül a rendőrség közlekedési, baleset-megelőzési szakemberei közlekedésbiztonsági foglalkozásokat tartottak a nagycsoportos óvodásoknak, akik meglátogathatták a megyei rendőr-főkapitányság épületét, betekintést kaphattak a rendőrség munkájába, életkoruknak megfelelő bűnmegelőzési foglalkozáson kaptak hasznos információkat.

 

A Bács-Kiskun Megyei Balesetmegelőzési Bizottság által „Féken tartott lendület” címmel meghirdetett közlekedésbiztonsági fotópályázat képeit 2015. szeptember 20-tól öt napon keresztül a Kecskeméti Ifjúsági Otthonban is megnézhetik az érdeklődők.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.