Átadták „Az év iskolarendőre” díjakat

2015. 11. 09., h - 12:48
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A II. Országos Iskolarendőr szakmai napon Baranya megyéből egy nyolctagú delegáció vett részt.

Az Országos Rendőr-főkapitányságon 2015. november 6-án szakmai konferencia keretén belül értékelték a 2008-ban indult iskolarendőr-program eredményeit.

A konferencián Papp Károly r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány hangsúlyozta, hogy az iskolarendőr munkája sokirányú és felelősségteljes tevékenység, amely túlmutat a baleset- és bűnmegelőzés területén. Kérte, hogy a program mellett elkötelezettek a jövőben is kiemelt feladatként kezeljék a gyermekbalesetek megelőzését, amelynek elengedhetetlen eszköze a szakmai felkészültség, az érzékenység és a párbeszéd.

Ezt követően átadták „Az év iskolarendőre” díjakat azon kollégák részére, akik az elmúlt évben végzett munkájuk által nagyban hozzájárultak a program szakmai színvonalának emeléséhez, eredményeihez. Baranya megyéből Szántó Zoltán c. r. törzszászlós részesült az elismerésben, aki a Mezőszél Utcai Általános iskolában lát el iskolarendőri feladatokat.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.