A jövő közlekedő nemzedéke Szombathelyen

2014. 04. 15., k - 15:27
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szakemberek reménye szerint ezek a diákok példamutató magatartásukkal elősegíthetik a közlekedési morál javulását.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága a fiatalok helyes közlekedésre nevelése céljából kerékpár, segédmotor-kerékpár és személyautó kategóriában vetélkedőt rendezett a középfokú oktatási intézmények tanulói részére Szombathelyen, 2014. április 15-én.

Az intézményekből a versenyre három-három nappali tagozatos középiskolás nevezhetett. A KRESZ, drogtotó és egészségügyi feladatlapok kitöltését és értékelését követően az ügyességi pályán és a városi forgalomban is bemutathatták járművezetési jártasságukat. A kategóriánkénti első helyezettek a zalaegerszegi döntőbe jutottak, valamennyi dobogós az egyik műszaki áruház ajándékutalványával lett gazdagabb, és minden résztvevő diák, az egyik szombathelyi autós-motoros iskola jóvoltából tízezer forint értékű, gépjárműoktatásra beváltható ajándékkártyát is kapott.

A verseny végeredménye:

Kerékpár kategória:

Németh Adriána, Sárvári Tinódi Gimnázium.

Nagy Szabolcs, celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium.

Senviczki Ákos, szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium.

Segéd-motorkerékpár kategória:

Radics Roland, SZMSZIK Savaria Szakképző Iskola.

Sebestyén Martin, VM DASZK Vépi Középiskola.

Kovács Benjamin, SZMSZIK Savaria Szakképző Iskola.

Személyautó kategória:

Kovács Gábor, VM DASZK Vépi Középiskola.

Gerencsér Bence, SZMSZIK Savaria Szakképző Iskola.

Kostyál Dávid, szombathelyi Hefele menyhért Építő- és Faipari Szakképző Iskola.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.