Közveszélyokozás és garázdaság
Őrizetbe vettek a bátonyterenyei nyomozók egy 36 éves férfit, akinek letartóztatását elrendelte a bíróság.
Őrizetbe vettek a bátonyterenyei nyomozók egy 36 éves férfit, akinek letartóztatását elrendelte a bíróság.
A kecskeméti rendőrök rövid időn belül megtalálták azt a két férfit, akik tehergépkocsiból loptak.
A 67-es számú főútvonal somogyi szakaszának építésénél jelenleg több helyen forgalomirányító fényjelző készülék irányítja a forgalmat, azonban számos sofőr figyelmen kívül hagyja a tilos jelzést.
Letartóztatta a bíróság a kábítószer-terjesztőt, akit Oroszlányban fogtak el a nyomozók.
Az M1-es autópályán ellenőrizték a járművezetőket a Komárom-Esztergom megyei rendőrök.
A rendőrök hamar elfogták azt a két fiatalt, akik egy iskola szertárába törtek be.
A tatabányai fiatalt áruházi lopáson érték tetten, a ruházatában kábítószergyanús anyagot is találtak a rendőrök.
A hódmezővásárhelyi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy mindszenti férfit, aki eltulajdonított egy kerékpárt a belvárosban. Lopás miatt indult ellene eljárás.
A gödöllői rendőrök őrizetbe vették azt a 32 éves férfit, aki kirabolt egy 11 éves fiút Bagon.
Debrecenben került megrendezésre a VIII. Spártai 300 Rendészeti Országos Bajnokság.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Közúti közlekedési baleset miatt teljes útlezárás van érvényben az M43-as autópályán.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.
A kőbányai rendőrök keresik a grafikán látható férfit.
A Rétsági Rendőrkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki azt a 16 éves elkövetőt, aki séta közben beült egy parkoló autóban, majd elhajtott vele.