Nem szeretett buszozni

2019. 02. 22., p - 10:51
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hódmezővásárhelyi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy mindszenti férfit, aki eltulajdonított egy kerékpárt a belvárosban. Lopás miatt indult ellene eljárás.

A feltételezett elkövető 2019. február 17-én reggel 7 óra körül vitte el a lezárt biciklit a buszpályaudvar közeléből. A rendőrök napokon belül azonosították, elfogták, előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki a 44 éves férfit. A gyanúsított elmondta, hogy kényelmetlen volt számára a mindennapi buszozás, ezért elhatározta, szerez magának egy kétkerekűt. A kerékpárt a pályaudvar közelében szemelte ki, majd a lakatot egy erővágóval eltávolította és eltekert a zsákmánnyal. A biciklit a rendőrök lefoglalták és visszaadták tulajdonosának.

A mindszenti férfi ellen dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.