Legfrissebb híreink

Rablás miatt bűnügyi őrizetben

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Megtámadott egy nőt, majd a megszerzett hátizsákkal próbált elmenekülni egy férfi Berettyóújfaluban. Nem jutott messzire, a rendőrök hamar elfogták.

Megszülte, majd magára hagyta gyermekét

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezte a Pápa környéki 28 éves nő letartóztatását.

Kétszer többen vettek részt az idei állásbörzén, mint tavaly

ORFK Kommunikációs Szolgálat

Több mint nyolcszázan látogattak el a rendezvényre 2024. január 17-én a Rendőrségi Igazgatási Központba. Konkrét állásajánlatokkal, konzultációs lehetőséggel, fegyverzettechnikai, bűnügyi-technikai, drón bemutatókkal, rendőrségi járművek bemutatásával, továbbá pódiumbeszélgetésekkel készültek a szervezők.

Csapatban és egyéniben is indult a betörő

Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy babarci lopás elkövetőit fogták el a mohácsi rendőrök. Kiderült, az egyik tolvaj több pécsi betöréshez is köthető.

Eltűnt Dányi Dorina Valéria

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 17 éves lány megtalálása érdekében.

A szekrényben bujkált

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bátaszéki rendőrök Bátán, egy ismerőse házában találtak rá egy többévnyi börtönre ítélt, 31 éves férfira.

Fokozott ellenőrzés

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Komáromi Rendőrkapitányság fokozott ellenőrzést tart 2024. január 19-én 07.00 órától február 19-én-én 07:00 óráig.

Ittasan vezettek, ugrott a jogosítvány

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonegy ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év második hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

Lopásnak indult, rablás lett belőle

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárták a nyomozók annak a kecskeméti férfinak az ügyét, aki egy biztonsági őrt bántalmazott, hogy el tudjon menekülni a zsákmányával. A terve meghiúsult és a kapitányságon kötött ki bűnügyi őrizetben.

Zsarupár: Tiszteletbeli őrmestereket nevelnek

Zsaru Magazin

Pár év különbséggel ugyanarra a kapitányságra szereltek fel az iskola befejezését követően. A kollégáik boronálták össze őket több mint tíz évvel ezelőtt. Enikő és Péter azóta már házasok gyermekeik, a hatéves Áron és a kétesztendős Ágota pedig tiszteletbeli őrmesterek.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

95 perc

A helyi rendőrök alig több mint egy óra alatt elfogtak egy karcagi dohánybolti rablót. Őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról.