Legfrissebb híreink

Háromszor fogta menekülőre a tolvaj

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lopásokkal és lopások kísérletével gyanúsítják a megyeszékhelyi rendőrök azt a 31 éves kecskeméti lakost, akit 2024. január 23-án kora délután vettek őrizetbe.

Lebukott

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárult a nyomozás azzal a férfival szemben, aki hamis vezetői engedélyt adott át a rendőröknek.

Elfogták

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A vármegyeszékhelyen fogták el a salgótarjáni járőrök a fogolyszökés miatt körözött 22 éves férfit.

Körözött gépjármű a határon

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Norvég hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Röszkénél.

Mások életét is veszélyeztették!

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenhét ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harmadik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

Zsarupár: Kosaras lánykérés

Zsaru Magazin

Hamar kiderült, hogy nemcsak a munkában, de a magánéletben is jó párost alkotnak. Solymosi Tamás György főhadnagy az NB II.-ben kosarazott, így „természetesen” a csapattársai segítségével az egyik kosárlabda-mérkőzésen kérte meg párja, Solymosi-Pál Magdolna őrmester kezét.

Nyúlcipőt húzott, de hiába

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Megpróbált elmenekülni a tolvaj, de a bajai járőrök gyorsabbak voltak. Pár hét alatt a nyomozást is befejezték és megküldték az iratokat az ügyészségnek.

Letartóztatták

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több lopás és betörés írható a számlájára annak a l8 éves fiatalnak, akit a püspökladányi rendőrök őrizetbe vettek, a bíróság pedig azóta letartóztatta.

Kifosztotta rokonait

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdúhadházi rendőrök négy nap alatt elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint meglopta alvó rokonait.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

95 perc

A helyi rendőrök alig több mint egy óra alatt elfogtak egy karcagi dohánybolti rablót. Őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról.