Legfrissebb híreink

A gyors segítség életet mentett

Készenléti Rendőrség

A Készenléti Rendőrség munkatársai emelték ki egy balesetben érintett jármű beszorult sofőrjét Balatonfűzfőn.

Mindent összetört

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem elég, hogy két fegyverneki sértettől lopott egy helyi fiatalember, de fékevesztett tombolásba is kezdett az egyik háznál. Hárommillió forintra rúg a rongálási kár.

Hivatásosok és önkéntesek

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendszeresen vért adnak a rendőrök és rendőrségi dolgozók Békés vármegyében. Az idei esztendő első véradásán több mint kétszázan nyújtották a karjukat azért, hogy segítsék a rászoruló emberek orvosi kezelését.

Elásták a holttestet

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Zala vármegyei rendőrök három óra alatt elfogták azt a két férfit, akik úgy megverték egyik ismerősüket – akit a rendőrök még nem azonosítottak –, hogy az belehalt sérüléseibe. Kezdeményezték letartóztatásukat.

Kállói tolvajokat azonosítottak a rendőrök

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pásztói Rendőrkapitányság nyomozói elkaptak egy elfogatóparancs alapján körözött 18 éves férfit, aki több vagyon elleni bűncselekményt követett el Kállón.

Nemzetközi bűnügyi együttműködés vetett véget az emberkereskedők üzletének

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Emberkereskedelem Elleni Osztály nyomozói a belga hatóságokkal együttműködve, közös nyomozócsoportban számolták fel a belga és magyar bűnözőkből álló elkövetői kört.

A KR büszke unokája

Zsaru Magazin

Nyolc évvel ezelőtt egy mezőörsi ház szekrényéből előkerült egy régi fotó, amely nemrég a Zsaru online-on is látható volt. Tóth Adrián törzszászlós, a Készenléti Rendőrség (KR) Rendészeti Igazgatóság bevetési főosztály II. III. bevetési osztály csoportparancsnoka büszke nagyapjára, aki ott szolgált, ahol most ő.

Eltűnt Sárközi Ferenc

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bonyhádi rendőrök a lakosság segítségét kérik.

Töretlen együttműködés

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közös képzést tartottak a rendőrök és az önkéntes tűzoltók.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.