Legfrissebb híreink

Lopás elkövetőjét keressük

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kaposvári nyomozók a lakosság segítségét kérik.

Rablással gyanúsítják

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kezdeményezték letartóztatását egy átányi férfinak.

Zsebben

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy újszászi férfinál közel 370 gramm kábítószergyanús anyagot és több mint 1 millió forintot találtak a rendőrök. A nyomozók gyanúja szerint az elfogott férfi drogkereskedő, ezért őrizetbe vették és letartóztatását kezdeményezik.

Elfogták!

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Zaklatás, garázdaság, illetve emberölés előkészülete miatt is köröztek egy miskolci férfit.

Rendőri felvezetést kapott a kismama

Készenléti Rendőrség

Készenléti rendőrök segítettek időben bejutni a kórházba annak a nőnek, akinél megindult a szülés.

Ajándék ez a nap

Zsaru Magazin

Kutyák, terepjárók, szimulátor – csak néhány programpontja annak a látogatásnak, amelyet a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Technikumának kiválasztott diákjai tehettek a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ kiképzési és tanfolyamszervezési főosztály nagytétényi objektumában.

Nem járt sikerrel

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy nő hamis okmánnyal akarta elhagyni az ország területét Csanádpalotánál, az ügyben indult nyomozás lezárult.

Gyanúsítottként hallgatták ki

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A miskolci rendőrök állatkínzás miatt intézkedtek egy avasi férfival szemben.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.