Legfrissebb híreink

Lekapcsolták az egri ámokfutót

Zsaru Magazin

Pénzt akart szerezni, ezért ámokfutásba kezdett egy egerszalóki fiatalember november 2-án. Pár óra alatt három helyre tört be, azonban nagy zsákmányra még így sem sikerült szert tennie. Az egri rendőrök alig egy órán belül elfogták.

Nem adta fel, pedig jobban tette volna

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Pénzt akart lopni egy férfi egy gyulai telephelyről. Először a riasztó elijesztette, másodjára a zsákmányolt bankók egy részét elhagyta. Kidobta a ruháját és bajuszát is levágta azért, hogy ne bukjon le, de hiába. Az ellene indult büntetőeljárás iratai már az ügyészségen vannak.

Balesetet okozhattak volna

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai húsz ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizenegyedik hetében.

Értesültek a vályogház titkáról

Zsaru Magazin

Székesfehérvári nyomozók három hét alatt bukkantak rá a többszörösen körözött K. Tamásra (47), aki nem kezdte meg fegyházbüntetése letöltését, de egy jelentős értékre elkövetett csalás és súlyos testi sértés miatt is indult ellene eljárás. Eredeti búvóhelyet választott, jóllehet a vályogfalba vájt üregről mások is tudtak, és ezt az információt a nyomozók is megszerezték.

Három órán belül biztonságban

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság munkatársai rövid időn belül megtalálták az eltűnt idős asszonyt.

Befejezve

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nagykőrösi rendőrök vádemelést javasolnak öt tolvajjal szemben.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.