Közrendvédelem

Közös szolgálat

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Polgárőr és járőr közösen ügyelt a rendre Nógrád és Szendehely községekben.

Körözés volt ellenük érvényben

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogatóparancs alapján három férfit és egy nőt fogtak el Győr-Moson-Sopron megyében az egyenruhások.

Készenléti rendőrök fogták el

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Készenléti Rendőrség járőrei fogták el Jászladányon azt a két helyi férfit, akik fát vágtak ki és loptak el.

11 perc

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bejelentéstől számított 11 percen belül elfogták a kecskeméti rendőrök azt a két fiatalkorú fiút, akik feltörtek egy gépjárművet.

Négy körözött

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni és a hosszúpályi rendőrök egy nap alatt négy férfit fogtak el, akikkel szemben elfogatóparancs volt érvényben.

Életet mentettek a zalai rendőrök

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az idős nő már két napja feküdt lakásában magatehetetlenül, amikor a rendőrök megtalálták.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.