Négy körözött

2015. 01. 27., k - 09:53
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni és a hosszúpályi rendőrök egy nap alatt négy férfit fogtak el, akikkel szemben elfogatóparancs volt érvényben.

A rendőrök 2015. január 26-án 8 óra 55 perckor Debrecen, Pallagi úton járőröztek, amikor olyan információt kaptak, hogy az egyik családi háznál egy körözött férfi tartózkodik. A körzeti megbízottak felkutatták és igazoltatták az 53 éves Cs. Istvánt, akiről megállapították, hogy ellene a Debreceni Törvényszék által csalás vétség elkövetése miatt kiadott elfogatóparancs van érvényben. Az egyenruhások a helyi lakost elfogták és előállították a városi rendőrkapitányságra.

Ezt követően a rendőrök további adatgyűjtést végeztek, mely során a tudomásukra jutott, hogy Debrecen, Poszáta utcán tartózkodik egy szintén helyi lakos, aki ellen a Debreceni Törvényszék BV. Csoportja hamis tanúzás bűntett miatt elfogatóparancsot bocsátott ki. V. Pétert a járőrök aznap 11 óra 35 perckor tartózkodási helyén elfogták és előállították a városi rendőrkapitányságra.

Az egyenruhások ezután 13 óra 20 perckor Debrecen, Mester utcán intézkedtek egy 44 éves helyi férfival szemben, aki ellen a Debreceni Törvényszék BV. Csoportja adott ki elfogatóparancsot, mert nem kezdte meg jogerős szabadságvesztés büntetésének a letöltését. A járőrök J. Gyulát elfogták, előállították, majd átvitték a büntetés-végrehajtási intézetbe.

A Hosszúpályi Rendőrőrs járőrei aznap 15 óra 30 perckor Sáránd, Szabadság utcán egy családi háznál igazoltattak egy helyi férfit, akit a Debreceni Járásbíróság garázdaság vétség elkövetése miatt körözött. A rendőrök a 23 éves B. Balázst elfogták és előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók őrizetbe vették.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Üzemben az óbudai traffiboxok

A főváros III. kerületében 2024 szeptemberétől működő sebességmérő készülékek egy hónap alatt több mint 1800 sebességtúllépést rögzítettek.

 

Miért volt ennyi rendőr a belvárosban?

93 rendőr, polgárőrök és a BKK taxiellenőrei tartottak ismét átfogó ellenőrzést Budapest V., VI. és VII. kerületében szombatra virradó éjszaka. 734 igazoltatást hajtottak végre, kilenc embert elfogtak vagy előállítottak.

 

Közös a cél

Új szintet lépett az érzékenyítés Tolna vármegyében.

 

14 perc alatt elfogták

A gyors bejelentésnek és rendőri reagálásnak köszönhetően hamar kézre került az a férfi, aki három autót is feltört az éjszaka Pécsett.

 

Megbízás és kinevezés

A Jászberényi Rendőrkapitányságot és a Tiszafüredi Rendőrkapitányságot érintik a változások.